Sportos családban nőttem fel: Anyukám teniszező volt, apukám pedig focista. Hamar barátságot kötöttem a labdával, és hosszú ideig fociztam, először a nagyobb labdát választva. A tenisz mindig jelen volt az életemben, mint kiegészítő sport.
Amikor fiam 11 évesen elkezdett versenyszerűen teniszezni, úgy döntöttem, hogy tenisz-edző leszek, hogy segíthessek neki és jobban megérthessem ezt a sportot. Eleinte nem gondoltam arra, hogy másokat is tanítok majd, csak a fiam fejlődésére szerettem volna koncentrálni.
Az élet azonban Park Teniszklubba vezetett, ahol felkértek, hogy vezessek gyerekeknek edzéseket. Így találtam magam a „tanító” tenisz-edzők között.
Ahogy egyre inkább belemerültem ebbe a világba, egyre jobban érdekelt ennek a sportnak az oktatási oldala, hogy hogyan lehet hatékonyan megtanítani gyerekeket és felnőtteket teniszezni. Így folyamatosan figyeltem és képeztem magam, hogy naprakész legyek a módszerekben.
Végül a hobbim a munkám lett.
Az a véleményem, hogy mindenki megtanulhat teniszezni egy bizonyos szintig. Az én küldetésem, hogy minél élvezetesebbé tegyem a sportot a tanítványaim számára, és egy kis közösséget hozzak létre közöttük, mint egy csapat. Szervezünk játéknapokat, ahol összemérhetik a tudásukat egymással és kipróbálhatják magukat mérkőzés helyzetekben.
Mi vagyunk a Tennis Class.